Próbanaplónk első bejegyzésében megismerhették a szerzőt, Bess Wohlt, és a Válaszfalak alaphelyzetét. Most jöjjenek velünk a próbaterembe!
Először azonban jöjjön egy gyors összefoglalás, tudják, mint a sorozatokban, amolyan „az előző részek tartalmából”. Az olvasópróba megvolt október utolsó napján: a színészek először találkoztak a szöveggel, megnézték a díszlet- és jelmezterveket, és elkezdték elemezni a karaktereket, a helyzeteket. Novemberbe átlépve elindultak a rendelkező próbák, de olyan hirtelen jött a lezárás, hogy túl mélyen idő sem volt elmerülni a családi drámában.
Így aztán a második, már 2021-es etap is az asztaltól indult egy – a próbatábla definíciója szerint – „olvasó- avagy visszaemlékező próbával”. Ez, ahogy látják, egy másik asztal egy másik teremben, a résztvevők száma pedig kissé lecsökkent. (Természetesen minden hiányzás igazolt.) Olvasás közben már felcsillan ennek a nagyon mai témákkal foglalkozó, mégis bizonyos értelemben régimódi Broadway-vígjátéknak a kortárs, tengeren túlon és innen is működő humora. Mert higgyék el, hogy nem kevés olyan helyzet van a darabban – meg az életben! –, ami harmincas-negyvenes önmagunkra és hatvanas-hetvenes szüleinkre vonatkoztatva elsőre meghökkent és zavarba ejt, másodszorra szembesítő és felszabadító nevetést generál, hogy aztán megértéssel, elfogadással és érdeklődéssel fordulhassunk egymás felé. Ha definiálnunk kellene, ez egy felnövéstörténet, amelynek hősnője 60 fölött meri kimondani, hogy meg szeretné élni a teljességet. Igen, nőként, ennyi idősen. (És ebben még 2021-ben is van valami egészen forradalmi!) „Humorosan kell megcsinálni és szívfájdítón” – mondja Hernádi Judit, miután a példány utolsó, 67. oldalán levő mondat is elhangzik.
Nos, itt még nem tartunk a munkában meg a két felvonásban, de benne vagyunk a rendelkezőpróbák sűrűjében, ami azt jelenti, hogy nem díszletelem asztalnál már csak a rendező ül. A distinkció azért fontos, mert a jelzésdíszletben is vannak asztalok, szám szerint kettő: az egyik a lakás nappalijában, a másik az étkezőben. A játéktér elrendezése, arányai pontosan olyanok, mint a végleges, egyelőre csak a látványterven látható, gyártás alatt levő díszlet beosztása.
Azért, hogy minden „mintha” és „majdnem” megfelelően a helyén legyen, az asszisztensek felelnek. Amikor kiderül, hogy az embermagas fémkeret önmagában kevéssé tud konyhai átadó lenni, Skrabán Judit és Varga Miklós ragasztószalagokat húz függőlegesen, vízszintesen, máris kész a falon az ablak. És elhisszük, mert ez a színház. Ja, hogy kellene még egy pult is a kiadóablak elé. Mi sem egyszerűbb: egymásra pakolnak három tornapadot és ragasztószalaggal rögzítik. Az építmény van annyira stabil, hogy elbírja a jelzés papírpoharat. Probléma megoldva.
Nyugalomra azonban nincs idő, asszisztensnek lenni állandó készenlétet jelent, hiszen újabb és újabb ötletei támadnak rendezőnek, színésznek. Legyen a kanapé tele párnákkal. Jobb híján két szivacs játssza el a párnák jelentőségteljes szerepét. Ja, hogy emaileket ír az éjszaka közepén az egyik szereplő. Mi sem egyszerűbb: egy MacBook hirtelen kellékké avanzsál. Erre valószínűleg Steve Jobs is büszke lenne.
Most valószínűleg önök közül többen megjegyzik magukban, hogy visszatérhetnénk már a próbához, de hát épp abban vagyunk, egészen nyakig. Jó, persze, tudjuk, hogy vicces pillanatokra, bennfentes információkra kíváncsiak, a darabot illető spoilerekre vágynak. Meglesz az is. Az emlékpróbák után!
